Élet az informatika fellegvárában

The Silicon Valley life

The Silicon Valley life

iPhone X - A szürke hétköznapok

avagy iPhone X tapasztalatok egy hét után

2017. november 14. - daneeesh

Két Android telefon után tavaly váltottam és csatlakoztam az iPhone Upgrade Programhoz, ahol havonta fizetsz a telefonért és évente frissíthetsz a legújabb iPhonera. Mivel sejteni lehetett, hogy az Apple az iPhone tizedik évfordulójára nagyot fog újítani, azzal a tudattal csatlakoztam, hogy egy évig lesz egy 7 Plus-om, utána meg kijön az Apple hiper szuper új telefonja és két évig majd azt nyúzom.

Mivel eddig minden a terv szerint ment és tavaly előrelátóan szerencsémre pont november 3-án csatlakoztam, így minden gond nélkül újíthattam és most egy iPhone X tulajdonosa vagyok. Hogy megérte-e váltani a 7 Plusról? Hmmmm... ehhez először vegyünk át pár különbséget a két telefon között:

Külső

A legszembetűnőbb különbség a méret: hiába van az iPhone X-nek nagyobb átmérőjű, 5.8”-as kijelzője, a 7 Plusnak meg csak 5.5”-es, a 7 Plus egy vastagabb telefon így szinte minden nagyobb rajta. Nincs ezen mit szépíteni, ha egy Plus modellről vált valaki, akkor egy kisebb telefonja lesz, mint ami addig volt. Főleg, hogy néhány top alkalmazás (pl. Gmail, Spotify) még mindig nem frissített, így végképp olyan érzésem van néha, mintha egy sima iPhone 6-ot használnék.

img_9357_small_1.jpg

Az iPhone 7 Plus és az iPhone X egymás mellett

Persze az új méret előny is - amint kézbe fogtam az iPhone X-et, egyből az első generációs moto x jutott eszembe, amit azzal hirdettek, hogy a mindenki által legegyszerűbben kezelhető méretre csinálták a telefont. Nincs jobb leírás erre, mint hogy jó fogni ezt a telefont. Kellemes érzés az üveg hátlap és az acél oldalfal tapintása a telefon súlyával együtt azt sugallja, hogy ez egy prémium telefon.

Megjelenés szempontjából a 7 Plus matt fekete verziója szerintem elég nehezen verhető. Az iPhone X asztroszürke (space gray) változata elég visszafogott ilyen szempontból - élőben az fehér ezüst verzió igazán egyedi megjelenést ad neki és kicsit egy Star Wars-os rohamosztagosra emlékeztet. Persze úgyis tok kerül egyből a telefonra, úgyhogy sokáig nem kell emiatt bánkódni.

És végül, de nem utolsó sorban nincs többé semmilyen gomb az előlapon - szerintem ez egy pozitívum mivel a Face ID legalább ugyanolyan jól működik eddig, mint a Touch ID. Persze kompromisszum a felső betüremkedő érzékelősor, de ehhez két-három nap alatt már simán hozzászoktam és érdekes látni, hogy milyen apró különbségek vannak a felhasználói élményben. Úgyhogy ugorjunk is a belsőre.

Belső

Az új érzékelősor miatt kevesebb hely van sok mindennek a telefon tetején, így például csak akkor tudom hogy hány százalékon van a telefon töltöttsége, ha megnyitom a control panelt. Viszont a mindennapi használatban eddig nem volt szükségem arra, hogy tudjam, hogy hány százalékon állok mivel az aksi simán bírta az aznapi terhelést.

A Face ID-val vezették be az egyik kedvenc új funkciómat: amikor le van zárva a telefon és kapok egy értesítést, csak az alkalmazás jelenik meg, viszont amint a Face ID felismer engem, megjelenik az üzenet teljes tartalma. Ez a funkció zseniális, szerintem jópár ember szimplán már csak ezért inkább iPhone X-et vesz 8 vagy 8 Plus helyett.

Nyilván nem lehet szó nélkül elmenni az animoji mellett. Személyreszabott emojik? Ez egy elég jópofa funkció és igazából csak bepillantást nyújt abba, hogy mennyi mindenre lehet használni az új érzékelőket a telefon elején. Biztos láttátok már a sok-sok animoji karaoke videót, amikből egyértelműen reklám lesz valamikor a közeljövőben.

Amíg nem próbálod ki, addig nehéz elhinni, hogy tényleg elég vicces a saját kifejezéseinket látni egy csirkén, malacon, vagy egyéb más dolgokon. Viszont az garantált, hogy a munkatársaid elég furán fognak nézni rád, ha a nap kellős közepén elkezdesz mindenféle arcot vágni a telefonodba az asztalodnál.

A gombok eltüntetésével az Applenek új gesztusokat kellett kitalálni, hogy hogyan váltsunk alkalmazások között vagy zárjuk be őket. Ez a legidegesítőbb funkciója lett a telefonnak: ahhoz, hogy bezárjunk egy alkalmazást, először alulról a képernyő közepéig kell húzni az ujjunkat és ott tartani. Ha ez sikerült és látjuk az összes nyitott alkalmazást, akkor nem elég csak felfele húzni, hogy bezárjuk az alkalmazást, hanem hosszan kell lenyomni az egyiket, amivel megjelenik egy piros mínusz jel az alkamazásokon és csak ezután húzogathatjuk őket felfelé, hogy tényleg bezárjuk őket. Szerintem ez egy elég rossz döntés volt az Apple részéről, amit remélem, hogy minél hamarabb orvosolnak, habár reálisan sajnos csak az iOS 12-ben kerül majd sor rá jövőre.

Szóval megérte-e váltani?

Ezt a posztot két nap után, csupán hétköznapi használat után kezdtem el írni. Ha akkor megkérdeztek, azt mondtam volna, hogy nem igazán, mert a hétköznapi használatban nem nagy a különbség. Igazából kaptam egy kisebb telefont valamivel szebb kijelzővel és valamivel jobb kamerával. De egy hét elteltével és mivel az iPhone Upgrade Program tagja vagyok, azt mondom, hogy valószínűleg megérte.

Természetesen az iPhone X-ben megvan minden előny, ami a 8-as szériában is megtalálható: gyorsabb processzor, jobb kamera, jobb portré mód, vezetéknélküli töltés, TrueTone HDR kijelző. Viszont az iPhone X igazán egyedi funkciói még egyáltalán nincsenek kihasználva.

Persze, az animoji jópofa, de az előlapi szenzorok csak akkor igazán érdekesek, ha több cég kihasználja őket. Már lehet jó példákat találni, mint például a Warby Parker alkalmazása, amelyik a fejformánk alapján ajánl szemüveget nekünk vagy az Apple saját Clips alkalmazása, ami különböző virtuális környezetbe tesz minket. De gondoljunk csak bele, hogy az Apple-nek szintén van egy ARKit-je, amivel 3D-s tárgyakat tesznek a képernyőn keresztül a környezetünkbe és az előlapi szenzorok 3D-ben modellezik az arcunkat. Valószínűleg nem kell nagyon sokat várni, amíg összekötik a két dolgot és megjelenik az arcunk 3D-ben az ismerősünk nappalijában - ami sokkal érdekesebb, mint ha csak egy játékfigura lenne egy virtuális valóságban.

Szóval mit tanácsolok, ha 7 Plus-od van? Várj egy évet. Kelleni fog annyi idő, amíg a fejlesztők ténylegesen kihasználják a telefonban rejlő összes lehetőséget. És ráadásul lehet, hogy akkor már egy X Plus-t vehetsz.

U.I. Még 3 napig nálam van a 7 Plus is, úgyhogy ha bármi konkrét kérdés van a telefonokkal kapcsolatban, írjátok meg és letesztelem/összehasonlítom.

A bejegyzés trackback címe:

https://siliconvalleylife.blog.hu/api/trackback/id/tr6913204523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

commentes nikk 2017.11.14. 14:03:18

Ezt az animoji dolgot emlegetni is kínos, 9-10 éves gyerekeknek való hülyéskedés, rém ciki egy felsőkategóriás presztízstelefonnál, hogy a mosolygó kaksi a tényező, Jobs forog a sírjában. Egyébként meg részemről egészen addig felejtős egy telefon, míg nem garantálják, hogy a lehető legaktívabb használat mellett is kibír egy teljes napot (értsd reggel fél hétkor leveszem a töltőről és este tízkor még működik). A mostani telefonom fényévekkel gyengébb, mint az iPhone X, viszont 5000 mah-es akksija van, átlagos használat mellett bő két napot bír, nálam ez behozhatatlan előny, az animált kakiról meg csak lemondok valahogy.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2017.11.14. 14:21:17

Csak egyetérteni tudok, az előttem szólóval, animált emoji tekintetében mindenképp. Egyébként abban is, hogy lényegesen fontosabbnak tartanék egy használható akkuidőt, mint a szuperkarcsú dizájnt. Neked biztos kibírja simán egy napig, nekem újkorában se bírta, mert elég masszívan használom. Persze néha van olyan napom, amikor szinte elő se veszem, max 1-2 telefon, meg email, akkor tényleg kihúz egy napot, de amúgy egyáltalán nem.
Nagyon sokat kell még forrnia ennek a telefonnak, hogy meg tudjam kívánni...

Alick 2017.11.14. 14:37:38

@Before: Bírjon egy hétvégi túrát a zöldben töltés nélkül, GPS-szel, kamerázással és ne törjön össze, ha leejtem. Az animoji gyerekeknek való BS:

Viktor Fulop 2017.11.14. 14:39:51

Zsenialis a Face ID valoban, kar hogy ugyanezzel a megoldassal Windows Hello neven mar ket eve alap minden Surface gepben.

Fellegjáró Marci 2017.11.14. 15:41:30

Ez akkor plusz csak ha az iPhone Upgrade Program tagja vagy...vagy leírtam ár egyszer?

Poroszka ló 2017.11.14. 15:46:22

Mikor az animoji a szifon legnagyobb újítása, az mindent elmond mennyire megéri megvenni :D
Én kőkemény 52 ezer Forintért vettem egy olyan Xiaomit, amely villámgyors, 3-4 naponta kell csak töltenem (volt 7 nap is már többször) és még igényesebben is néz ki mint ez az animojis marhaság. Egyedül a kamera gyengébb a szifonhoz képest, de a mindennapi használatra bőven elég, hiszen mellette ott a fényképezőgép.

Melki 2017.11.14. 15:49:19

commentes nikk: Nekem számomra átlagos felhasználás mellett 4-5 napig bírja az iPhone 7-em (kb 10 hónapos akksival), 1 nap alatt csak akkor merül le ha egész nap facebookozok vagy játszok.

Gondolom az iPhone X ennél jobban bírja.

Kelly és a szexi dög 2017.11.14. 15:57:46

én megvárom a XI-et vagy a XII-őt...de a XVIII sincs már messze...

DaveEr 2017.11.14. 16:34:40

Én 10e Ft-ért vettem egy Androidos csúcstelefont, nahát az annyira jó, úgyis csak SMS-t küldök, és fényképezek a digitális kamerámmal, ami floppyra ment... Na mennyetek a picsába!

Poroszka ló 2017.11.14. 16:41:41

Savanyú a szőlő, hogy 1000 dollárt akarnak lehúzni rólatok az animojikért? Közben 50 ezerből ugyanazt, vagy többet tud egy kínai telefon és még az üzemidőben is köröket ver a szifonra :D

Medgar 2017.11.14. 17:49:15

@Poroszka ló: Nem bántott téged senki. A szegényeknek tényleg elég a kínai telefon. Ha meg megengedheti magának valaki miért ne vegyen szifont amennyiért akarja?

daneeesh 2017.11.14. 18:00:20

@commentes nikk: @Before: Én kb reggel egy órán keresztül zenét hallgatok Spotify-on, megy a Waze kétszer fél órát (munkába menet meg vissza), napközben emaileket nézek, Instagramot, Facebookot, este meg Youtube-on videókat. Lefekvéskor mindig bőven 50% felett vagyok, de inkább 60% felett. A 7 Plus-al volt, hogy így majdnem két napot kihúztam töltés nélkül.
@Alick: Végülis én is gáznak tartom, hogy a Tesla nem 5000km-es hatótávval bíró elektromos repülő autókat gyárt, úgyhogy értem én... ¯\_(ツ)_/¯
@Melki: Az X kb ugyanúgy bírja, mint a 7 Plus, ami meg elvileg 2 órával többet bírt, mint a 7.
@Kelly és a szexi dög: XVIII nem biztos, hogy lesz - remélhetőleg addigra túllépünk a telefonokon.

commentes nikk 2017.11.14. 18:21:22

@Melki: nehari, ezt konkrétan nem hiszem el. Vagy max úgy, ha napi két percet telefonálsz, és kilövöd a netet, minimumra veszed a fényerőt, meg úgy általában a táska mélyén tartod, stb.

commentes nikk 2017.11.14. 18:23:50

@DaveEr: két éves késéssel veszed az anno csúcskészüléknek számító telefont, mert drága, de nekünk savanyú a szőlő, mert csóreszok vagyunk, háháháhá, ez jó volt :))))))

Melki 2017.11.14. 18:46:08

@commentes nikk:
Azt hiszel el amit akarsz, az applet szidni úgyis divat.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2017.11.14. 18:52:07

Hát nemtom.
Így, ilyen programban lehet, hogy jó döntés, mert ha jól értem, nem fizetsz többet, mint a régi telefonért.
De pusztán ezekért a funkciókért ennyi pénz abszolút felesleges.
Értem én a különböző csillivilli 3D funkciókat, de ezek szerintem kb két napig menők, de mint hasznos szolgáltatás max 1-2 helyen.
Játékhoz persze biztos jó, de azért ne már hogy 350.000 Ft-ért.
Arra azért kíváncsi vagyok, mert ez sose derül ki, hogy hányan csengetik ki a listaárat.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2017.11.14. 18:56:15

@Melki: Sokat tesz érte, hogy szidják. Egyébként a piac 12%-a az, aki rájuk szavaz úgy, hogy azért bőven vannak telefonok, amik szintén roppant drágák.

Melki 2017.11.14. 19:05:27

@gusthy1:
Mit? Hogy nem gyártanak alsó kategóriás telefonokat? A prémium kategória drága. Mindenből, nem csak telefonból.

Aki egy prémium kategóriás terméket (legyen szó telefonról, fesztiválról, koncertről, bármiről) ár érték arányban akar összehasonlítani alsó kategóriás termékekkel, annak nem tudom, hogy mi jár a fejében. Nyilván ár érték arányban mindig az alsó kategóriás cuccok nyernek. (más kérdés, hogy sokaknak vállalhatatlanok)

daneeesh 2017.11.14. 19:14:11

@gusthy1: De többet fizetek, mivel többe kerül alapból a telefon viszont kb $10 a különbség havonta. Ezért igazából kapok egy optikai stabilizátort a második kamerára és jobb kamerát (f2.4), valamivel szebb kijelzőt, meg a sok új érzékelőt az előlapon, illetve a néhány szoftveres különbséget, amit a cikkben is említek (a többi különbséget, ami a 8 Plusban is megvan, nem számolom, mert azt ugyanannyiért kaptam volna, mint a 7 Plust). Ahogy írtam is, eleinte nem gondoltam úgy, hogy megérte váltani X-re, de összességében és abban reménykedve, hogy több fejlesztő is jobban ki fogja használni az előlapon lévő tulajdonképpen mini Kinect-et, nem gondolom, hogy rossz döntés volt. Upgrade Program nélkül viszont nem ajánlanám a váltást.

barli 2017.11.14. 20:30:27

"és érdekes látni, hogy milyen apró különbségek vannak a felhasználói élményben. "
Innen nem olvastam tovább, bocs.

A belógó kamera, meg a lekerekített nélkül érdekes lenne ez az izé, na de így, ennyiért?
Az meg a világ cikije, hogy azért van faceid, mert nem tudták berakni az ujjlenyomatleolvasót (ami a világ legjobb dolga) a képernyőbe.
És nem savanyú a szőlő. Olcsón se kéne így.

daneeesh 2017.11.14. 21:23:55

@barli: Pedig onnan jön a lényeg. :(
Szerintem így is érdekes, de nyilván nem gondolom, hogy mindenkinek megérné. Az ujjlenyomatolvasó meg nem fog visszajönni, ha a FaceID tényleg sokkal nehezebben feltörhető (50000:1 vs 1000000:1 - de volt pár érdekes cikk mostanában arról, hogy ez tényleg így van-e) és még extra funkciókat is ad a telefon feloldásán kívül.

roppento 2017.11.15. 07:39:54

Én ma fogom átvenni és nem várok egy percet sem mert akkor mindig várhatok. Miért egy évet várjunk? Várjunk hármat és akkor iphone 13 is vehetünk vagy ötöt és akkor soha nem kesz semmink...

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2017.11.15. 08:53:08

@Melki: értem, tehát az animkaki a vállalhatóság feltétele? Szerintem konkrétan imidzsromboló funkció.
Másképp fogalmazva : azért nehezen hiszem, hogy az iPhone X alatti telefonok bárki számára vállalhatatlanok, mint műszaki eszközök. Egyetlen szempontot ismerek, amely szempontból ez releváns, ez az ePéniszméret. Amivel semmi baj, csak akkor ne magyarázzuk meg, hogy milyen nélkülözhetetlen dolog az animáló kaki.

commentes nikk 2017.11.15. 09:05:36

@daneeesh: a faceid és az ujjlenyomatolvasó feltörhetőségének különbsége a mindennapi használat során teljesen irreleváns, ha meg magasabb szintű védelemről ábrándozik az ember, akkor ki kell ábrándítsak mindenkit, a megfelelő szerveknek a faceid sem akadály, szóval aki úgy érzi, hogy "ők" követik és kutakodnak utána, na őt a faceid se védi meg. Attól meg, hogy a padtárs Jocóka belelessen a telefonba, az ujjlenyomatolvasó meg a faceid éppenpont ugyanannyira megvéd (de még a rajzolós lezárás is pont úgy megvéd).

Melki 2017.11.15. 09:12:58

gusthy1:

... nem értem miért kell ilyeneket belemagyarázni, sehol nem írtam, hogy bármi ami nem iphone vállalhatatlan lenne, szerintem az 5000 ft-os buta telefonokkal sincs semmi baj, csak a legtöbb embernek kevés.
Általában az alsó kategóriás vs prémium termékekről beszéltem.

Például olyasmi járt a fejemben, hogy ár érték arányban egy Rockmaraton nyilván jobban megéri, mint egy Sziget, de ez senkit nem érdekel azok közül, akik minőségre optimalizálnak és nem a pénztárcájukra. Hiába olcsóbb az egyik, ha ott rosszul érzed magad, akkor nem éri meg.

Mondom ezt úgy, hogy nettó 10-12 órát töltöttem eddig Szigeten, szinte mindig alsó kategóriás fesztiválokon voltam, tehát véletlenül sem szeretném azt mondani, hogy az alsó kategóriás dolgokkal bármi probléma lenne, de ha nem elégíti ki valaki igényeit, akkor semmit nem számít, hogy mennyivel olcsóbb.

Az animojin nem értem mi a probléma, nem az a lényeg, hanem hogy brutál jó arcfelismerőt csináltak amit külön hardwareel megtámogattak, a fejlesztők erre csomó mindent kitalálhatnak. (ettől a legtöbb telefongyártó évekre van)
Az animoji nagyrészt egy demonstráció volt, hogy a technológia működik (és nem csak faceid-ra), lehet rá fejleszteni.

Én az Pppleös termékekkel úgy vagyok, hogy valóban drágák, de nem lehet összehasonlítani egy androidos telefonnal, ahol a szoftveres részt alájuk rakják, az Apple operációs rendszertől kezdve rengeteg appon át mindent fejleszt. Annak, hogy több ezer/tízezer fejlesztő dolgozik egy telefonon ára van.

Én tökéletesen meg vagyok vele elégedve, soha semmi problémám nem volt még apple termékkel, a legtöbb dolog teljesen intuitív, minden ott van ahol amúgy is keresném (kivéve az iTunes, amit utálok, de szerencsére szinte soha nem kell használnom).

Nem teljesen értem hogy miért kell mindenáron "bebizonyítani", hogy a más által preferált termék nem jó. Ha nem tetszik vegyél mást, akinek Appleös termék kell az meg vesz Apple terméket.

Warlimont 2017.11.15. 09:21:14

Ez az animoji erösen kinos, es szomoru, hogy az a "fejlödes" iranya. A gyerek olcso Android telefonjara menjen ilyen a szar, bohockodjon vele a sulis haverjaival, de sokszazezres telefonra munkahoz?
En iPhone8-at vettem, szerintem tökeletes telefon, a 6-ossal kezdve evek alatt nagyott erett, stabil termek lett, nagyon egyben van.

Warlimont 2017.11.15. 09:31:27

@gusthy1: "Egyébként a piac 12%-a az, aki rájuk szavaz úgy, hogy azért bőven vannak telefonok, amik szintén roppant drágák."

Lehet, de a dragasag önmagaban nem garancia a megbizhato termekre. Ennek keseru levet ittam meg nyaron, amikor egy Androidos Blackberry Keyone telefont vettem. Nem volt olcso, viszont bar kepeken es papiron jonak tunt, valojaban nem volt az. Pl a tererövel allando gond volt, es nem csak nekem, topicokban hozzaszolasok sokasaga szerint is. Kb hasznalhatatlan volt gyengebb terereju helyeken, na akkor jöttem vissza gyorsan az iPhone-hoz, azota nincs gond. Tanulopenz. Az Android (7.1.1) szerintem amugy is nehezebben vezerelhetö volt, valahogy nincs ennyire jol egyben, mint az iOS. Ja, es az iOS uj verziok meg sok ev utan is rendben jönnek a regi vasakhoz id, ha meg egy Androidos telefon OS frissitest kap, az kb az örömunnep.

Alick 2017.11.17. 12:07:41

@daneeesh: Azért valószínűleg a jövőben jelentősen fog növekedni az aksik fajlagos kapacitása.
süti beállítások módosítása