Vasárnap ellátogattam a Stanford egyetemre, ami nagyjából 20 percre van Mountain Viewtól és a Szilícium-völgy egyik fő mozgatórugója a mai napig. Az egyetemet Leland Stanford kaliforniai kormányzó és családja alapította, miután 15 éves fia 1884-ben elhunyt. A kezdetekben a Stanford főleg a már a környéken lévő technológiai cégeknek szolgáltatott új munkaerőt és az egyetem vezetői is ezt támogatták. Az 1940-es évektől az egyetem egyik dékánja, Frederick Terman, arra ösztönözte a diákokat, hogy alapítsák meg saját cégeiket és kövessék a korábbi diákok, mint például Lee de Forest vagy William Hewlett és David Packard példáit. Mivel az egyetem a mérnöki szakokra fókuszált, az új cégeknek állandó munkaerőforrást jelentettek a friss diplomások, akiknek megbízhattak a tudásában. (Fun fact: a mi cégünknél 12-en végeztek a Stanfordon. Kb. ugyanennyien a Carnegie Mellonon, plusz feleennyien az MIT-n, illetve a Harvardon, de az utóbbi hármat nem számoltam össze pontosan.)

A Memorial Church a Stanford kampuszán

Ez a gyakorlatias vállalkozó szellem a mai napig szerves része az egyetemnek, amit például a híres "Facebook kurzus" is mutat. 2007-ben a Facebook engedélyezte az alkalmazások fejlesztését az oldalra és a Stanford a következő szemeszterben indított egy előadást, amely keretén belül a diákoknak egy alkalmazást kellett tervezniük és elérniük, hogy minél többen használják őket. Az eredmény körülbelül 16 millió felhasználó és egy millió dollár bevétel volt 10 hét alatt. Ha ezt egyenlően elosztanánk a 75 diákra, akkor a kurzus mindegyikőjüknek fedezte volna a tandíját az aktuális negyedévre.

Természetesen egy olyan egyetem, mint a Stanford kampuszának felépítéséhez és folyamatos fejlesztéséhez ugyanaz kell, mint a háború megnyeréséhez. Pénz, pénz, pénz. Ebből kifolyólag elengedhetetlen, hogy az egyetemnek biztos bevétele legyen és egy egyetem életében két állandó dolog van: a diákok, illetve az egyetem helyszíne (ez kicsit változik az online kurzusokkal). Az egyetem az elhelyezkedése miatt jogosult állami támogatásra, azonban az állam a természetéből adódóan képtelen mindig az egyetem szükségleteit teljes mértékben kielégítő mennyiségű pénzt szolgáltatni. A diákok célja általában, hogy az egyetemen megszerzett extra tudás és fontos kapcsolatok révén a jövőben jobb létben éljenek, mint addig, tehát evidens, hogy tandíjat fizessenek ezért a szolgáltatásért, amit az egyetem nyújt. Természetesen aki nem tudja megengedni ezt magának, de a képességei alapján az egyetemen a helye, az fontos, hogy támogatásban részesüljön, viszont emellett az egyetem színvonalának megőrzéséhez nélkülözhetetlen, hogy senki ne 'vásárolhassa be' magát, amennyiben amúgy nem ütné meg az egyetem követelményeit. Ha mindenkinek kell tandíjat fizetnie, akkor mindenkinek az az érdeke, hogy a legtöbbet kihozza abból, amiért fizet.

Emellett könnyen háttérbe szorulhat - és gyakran háttérbe is szorul - az egyetem támogatásának egy másik módja, az adományozás. Külföldi egyetemeknél (nem csak amerikaiaknál) bevett szokás, hogy amennyiben egy korábbi diáknak jól megy a szekere miután lediplomázott az egyetemről, akkor adományoz pénzt oda, ahonnan úgy gondolja, hogy az életében sokat kapott. Ez az adomány konkrét pénzösszeg mellett sok formában megvalósulhat: például valaki finanszírozza egy új épület megépítését, egy zöld övezet rendezését, kerti padot adományoz, új eszközökkel szereli fel az egyetemet, vagy saját könyvtárát az egyetemnek ajándékozza. Ezt a felsorolást a végtelenségig lehetne folytatni, a lényeg, hogy számtalan megoldás van, amellyel segíteni lehet. A Stanfordnak viszonylag könnyű dolga van ilyen szempontból, mivel az itt végzett diákok lesznek a második legtöbben dollármilliárdosok a világon, ezért a volt diákok bőkezűek tudnak lenni és az egyetem megállás nélkül fejlődik.

Viszont ahhoz, hogy ide elérjenek, életben kellett tartani azt a gondolkodásmódot, amely elősegítette, hogy egy közösség kialakulhasson és ahelyett, hogy elfojtanák a diákok tudásvágyát, inkább támogassák azt. Ezért a professzoroknak a legjobb 'szolgáltatást' kell nyújtaniuk és szembesülniük azzal, hogy ha ők nem hozzák ki magukból a maximumot és nem nyitottak az új dolgok felé, akkor a diákok máshova fognak menni, így a saját munkahelyüket veszélyeztetik. A diákok szempontjából pedig fontos, hogy ne az legyen a hozzáállás, hogy "bemegyek megnézni most, hogy milyen a vizsga, a következőn pedig majd jó lesz a kettes is", hanem igyekezzenek mindig próbára tenni magukat. Az élvonalba tartozó egyetemeken általában egyszer lehet menni vizsgázni egy tantárgyból és ha nincs meg, akkor következő évben lehet újra próbálkozni belőle vagy egy másik tantárggyal helyettesíteni. Emellett egy személyes emlékem is kapcsolódik ehhez a témához: egyetemen elsős koromban a tanévnyitón a friss gólyákhoz intézett beszédében arra ösztönzött minket a rektor, hogy ha egy beadandónál választani lehet több opció közül, akkor válasszuk a legtöbb kihívással járót, hogy így minél jobban fejlesszük magunkat és minél több tudásra tegyünk szert. Habár magam sem éltem mindig ezzel a lehetőséggel, gyakran eszembejutott ez a gondolat az egyetem alatt és a mai napig motivál.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a tandíjat valamiből finanszírozni is kell, de az a téma megér egy külön posztot majd valamikor a jövőben és holnap 7.15-kor már újra kezdődik a munka.

U.i.: Az itt leírt gondolatok csupán az én véleményemet tükrözik és ezt a saját, illetve ismerősök tapasztalaiból vontam le. Nem világmegváltást szolgálnak vagy a garantált megoldást kínálják mindenki kezébe, hanem csak (remélhetőleg) elgondolkodtatnak. Vannak sokkal több tudással rendelkező emberek ebben a témában nálam, akikre érdemes hallgatni és valószínűleg bővebben kifejtik, hogy hogyan lehet sikerre vinni egy egyetemet.

U.i. 2: Többé-kevésbé sok minden igaz szerintem ezek közül a gondolatok közül a gimnáziumokra is.

U.i. 3: Sajnos késő délután értem oda és lemenőben volt a nap, úgyhogy ez az egy fotó lett jó, további fotók majd később várhatóak egy külön posztban, mert nagyon szép az egyetem. :)