Mostantól a következő közösségi oldalakon is elérhető a blog:
Ha gyakoribb információra vágytok, több fotót és életképet szeretnétek látni, vagy nem akartok RSS-el feliratkozni a blogra, akkor lájkoljatok/kövessetek/kommentáljatok ezeken keresztül is! :)
Szerencsére nemrég újrakezdődött a TechTalk sorozat nálunk, amikor kéthetente meghívnak egy külsős előadót, hogy beszéljen kb. egy órán keresztül egy témáról. Most Bobby Johnson-on volt a sor, aki az Interana egyik alapítója és jelenleg technikai igazgatója, korábban azonban évekig a Facebok infrastruktúra részlegének a vezetője volt. Most arról beszélt nekünk, hogy általában véve hogyan lehet javítani egy rendszer teljesítményét mind a program oldaláról, mind pedig a cég szerkezetének az átrendezésével.
Az első dolog, amit leszögezett, hogy a teljesítmény (performance) nem egyenlő a méretezhetőséggel (scalability). A teljesítmény arról szól, hogy milyen hatékonyan működik a rendszer, míg a méretezhetőségnél az a lényeg, hogy mekkora tud lenni ez a rendszer.
Bobby Johnson szerint amikor a teljesítményt elemezzük, akkor jó, ha programbeli hibaként gondolkodunk a témáról.
Ahogyan azt láthatjátok, ma frissítettem a blog külalakját egy kicsit, így máris jobban néz ki, mint eddig. Emellett létrehoztam egy facebook oldalt is, ahova remélhetőleg gyakrabban fogok majd posztolni és amit össze fogok kapcsolni a bloggal, hogy azokhoz jussanak el ezek a bejegyzések, akiket tényleg érdekelnek.
Nemsokára hazalátogatok egy kis időre és ezalatt remélhetőleg behozom magam és írok Las Vegasról, arról, hogy merre induljunk, ha ki szeretnénk próbálni a Swift-et, illetve, egyebekről, amik nemrég történtek és érdemes foglalkozni velük.
Amíg teljes gőzre nem kapcsolok, addig itt egy cikk a New York Times-tól a cégünkről, ami jól megfogalmazza, hogy mi is a célunk és min dolgozunk nap mint nap, hogy megváltoztassuk az emberek hozzáállását a pénzügyekhez:
http://www.nytimes.com/2014/08/04/technology/wealth-managers-enlist-spy-tools-to-map-portfolios.html
Irány Magyarország! :)
Tegnap kezdődött a Google I/O, amin számos újdonságot mutatott be a cég, a végén pedig röviden ismertettek egy projektet, amin a 20% szabadidejében dolgozott néhány mérnökük. Ez volt a Google Cardboard, ami egy hihetetlenül egyszerű és olcsó verziója az Oculus Rift-nek. Legnagyobb meglepetésünkre ma reggel az egyik srác beállított egy ilyennel az irodába, úgyhogy én is ki tudtam próbálni.
Itt kell belenézni a 'szemüvegbe'
Egy kis meglepetés: tegnap este (itteni idő szerint ma délelőtt) kikerült az interjúzásról szóló posztom az Index címlapjára. A hatásáról beszéljen ez a kép helyettem:
Körülbelül hetvenszeresére növekedett a posztot látogatók száma... Köszönöm! :)
Az utóbbi 2-3 hónapban aktív szerepet kaptam én is az új jelentkezők interjúztatásában, így végre megtapasztaltam, hogy milyen az egész folyamat másik oldalán lenni és mik azok, amik fontosak egy elsősorban informatikai cégnek itt a jelentkezéskor.
Először is, az önéletrajzot alaposan valószínűleg csak 2-3 ember olvassa el, hacsak nincs benne valami nagyon különleges vagy vicces. Az első ember a HR-es, aki továbbküldi az adott csapat vezetőjének, hogy döntse el, hogy érdemes-e az első körös telefonos interjút felajánlani a jelentezőnek. Amennyiben úgy döntenek, hogy igen, akkor az önéletrajz továbbkerül a telefonos interjúztatóhoz, aki az adott csapat egyik tagja és felméri a terepet, hogy nagyjából mire lehet számítani. Ha az első telefonos interjún jól teljesít az ember, akkor jön a következő telefonos kör egy kicsit nehezebb kérdéssel és ha ez is jól megy, akkor meghívják a jelentkezőt a céghez egy napra további interjúkra. Aki eljut idáig, annak már nem nagyon nézik az önéletrajzát, inkább csak arra kíváncsiak, hogy hogyan teljesítene az adott pozícióban.
A legmeglepőbb dolog a telefonos interjúkban, hogy egy egyszerű dolgon mennyire könnyen el tudnak bukni az emberek. Például:
Mivel a cégünk szorosan kapcsolódik a pénzügyhöz, ezért szinte kötelező egy irodát üzemeltetni New Yorkban is, hogy közel legyünk a legfontosabb szereplőkhöz ebben a szférában. Emellett minden mérnök, aki a cégnél dolgozik évente kétszer ellátogathat minden további indoklás nélkül a New Yorki irodába és dolgozhat onnan is. Ezt a lehetőséget ragadtam meg én is február végén és így jutottam el New Yorkba.
Az első érdekes tapasztalat a két iroda közötti különbség volt: ahogy számítani lehetett rá, New Yorkban sokkal hivatalosabb a környezet Mountain Viewhoz képest. Ez egyből nyílvánvaló volt, amint beléptem az irodaházba és biztonsági ellenőrzésen kellett átmennem illetve átvilágították a táskámat. Továbbá előre jelenteni kellett, hogy melyik napokon fogok ott dolgozni, hogy ezeken beengedjenek az irodaházba. Ez nem csak a mi cégünkre vonatkozik: ugyanebben az épületben van például a Facebook is és velük sem kivételeznek. Emellett az is érdekes volt, hogy az ételfutárok csak egy mellékajtón léphettek be az épületbe és csak azon keresztül hagyhatták el azt: amikor az egyikőjük a főbejáraton keresztül távozott volna, az őrök egyből rászóltak. Ilyesmi a Szilícium-völgyben elképzelhetetlen lenne számomra amikor az emberek mezítláb mászkálnak az irodában és rollerrel közlekednek.
Talán a legjobb dolog New Yorkban a számtalan étterem, ahol mindegyik megpróbál kitűnni valamivel. Az egyik kedvencem volt például a Num Pang Sandwich Shop: itt a legkülönbözőbb szendvicseket árulták és mindkettő, amit megkóstoltam (Pulled Duroc Pork és Grilled Khmer Sausage), nagyon finom volt. Természetesen el is kérik az árát ezeknek a szendvicseknek ($8-10 szendvicsenként), de igazából az egész város viszonylag drága. A másik igazán jó étterem a Bill's Bar & Burger volt, aminek az egyik burgere bekerült az Egyesült Államok tíz legjobb burgere közé 2013-ban. Mondanom se kell: valószínűleg a legfinomabb burger volt, amit valaha is ettem, viszont az asztalok a legkisebbek közé tartoznak, amikkel valaha is találkoztam. Négyen egy körülbelül két személyes asztal körül zsúfolódtunk és emellett mindenkinek külön tányéron hozták a burgert és a köretet, de abszolút megérte.
Az utolsó délután egy városnéző buszra felülve kicsit jobb ízelítőt kaptam a város nevezetességeiből, mint a korábbi esti sétákból, viszont a karcos műanyagtető szinte az összes képet elrontotta sajnos. Amikor Manhatten legaljához értünk, felszálltunk a Staten Island Ferry-re, ami mindenkinek kötelező, aki New Yorkban jár. Ez egy ingyenes komp Manhatten és Staten Island között, körülbelül fél órát vesz igénybe egy irányba, ráadásul ingyenes. Hogy miért fontos az, hogy ingyenes? Innen van talán a legjobb kilátás Manhattenre és a Szabadság-szoborra, amit a képek is jól érzékeltetnek. A fizetős városnéző hajók körülbelül csak 50-100 méterrel mennek közelebb hozzá és csak kevés áll meg a szigetnél.
A négy nap tapasztalata alapján szép hely New York, amit mindenféleképpen érdemes megnézni, ha valaki megteheti. Rövidtávon (néhány hónap) el tudnám képzelni, hogy ott éljek, de hoszabb távon biztosan nem, mivel mindenhol beton vesz körül és viszonylag sokat kell utazni azért, hogy az ember egy zöldövezetbe érjen.
És akkor jöjjenek a képek:
Február 6-án (kicsit elhúzódott ez a bejegyzés...) lehetőségem volt részt venni egy vacsorán a cégünk jóvoltából, amelyet a Silicon Valley Forum rendezett és a rendezvényen Steve Jurvetson beszélgetett Ray Kurzweilal, majd a közönség tett fel kérdéseket nekik. Az este végére egy dolog biztossá vált számomra: a Google közelmúltbeli robotikával és mesterséges intelligenciával kapcsolatos felvásárlásainak megértésében kulcsszerepet játszik Ray Kurzweil és az ő hosszútávú elgondolása a jövőről.
A helyszín mielőtt megérkeztek a vendégek
Amíg elkészül a poszt Ray Kurzweilról és a Silicon Valley Forum-os vacsoráról (vagy ha addig történik valami más fontos/érdekes dolog, akkor arról), itt egy poszt sok képpel, amik eddig még nem kerültek fel ide a blogra.
Stanford mozi Palo Altoban