Élet az informatika fellegvárában

The Silicon Valley life

The Silicon Valley life

Chris Steipp és a Wikipedia/Wikimedia

2014. február 06. - daneeesh

Múlt hét csütörtökön nálunk járt Chris Steipp a Wikimedia alapítványtól (az egész Wiki univerzum non-profit ugyebár), aki a biztonságtechnikai főnök és egy kis betekintést adott a világ ötödik leglátogatottabb honlapjának működésébe és technikai hátterébe. Mit is jelent a világ ötödik leglátogatottabb oldalának lenni? Óránként több tízmillió látogatót (csak az angol Wikipedia 10 millió látogatót hoz minden órában, míg a magyar kb. 77 ezret), összesen 30,5 millió szócikket, és 800 szervert, amik világszinten működtetik az oldalt. És akkor még nem is beszéltünk a különböző képekről, hangokról, videókról, felhasználókról, és a többiről amiket mind tárolniuk kell és biztosítani, hogy ezek gyorsan hozzáférhetőek legyenek. Vagy az ezekhez kapcsolódó biztonsági kérdésekről, amikről javarészt az előadás szólt.

Mivel az alapítvány fő mozgatórugója a szabad információhoz való hozzáférés biztosítása mindenki számára, így viszonylag kis költségvetésből, kb. évi 40 millió dollárból próbálják kigazdálkodni az oldal fenntartását. Ebből kifolyólag hatalmas hangsúly van az önkénteseken, amit az is mutat, hogy a 160 programozónak, akik aktívan részt vesznek az oldal fejlesztésében, csak a fele teljes munkaidős alkalmazott.chris steipp.jpg

Chris Steipp az előadás közben

Hogy mi következik ebből biztonságtechnikai szempontból?

Tovább

A második (plusz harmadik...) hét

Az utolsó poszt óta eltelt egy két hét tele sok-sok eseménnyel és annál kevesebb idővel, amikor tudtam volna írni. Egy viszonylag álmosabb hétkezdés után szerdától (január 15.) felpörögtek az események.

Miután szerdán ellátogatott hozzánk Magnus Carlsen (úgy éreztem, hogy a sakk világbajnok megérdemel egy külön posztot), este volt az üdvözlő vacsorám, ami hagyomány már a cégnél. Ha egy új ember érkezik a céghez, akkor az irodában körülötte ülőkkel együtt szerveznek egy vacsorát. Az én esetemben az érintettek közül hatan értek rá, úgyhogy velük elmentünk egy olasz étterembe, ami nincs túl messze az irodától és kikapcsolódtunk egy kicsit. Finom kaja, ráadásul ingyen - többet azt hiszem nem kell ehhez hozzáfűzni.

Ezután a hétvége javarészt bútorok beszerzésével és összeszerelésével telt, mivel itt minden lakást teljesen üresen adnak ki. Most már például van lámpa, amit felkapcsolhatok a nappaliban, illetve takarítani is tudok végre a porszívónak köszönhetően. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire örülnék annak, hogy kiporszívózhatok... :) Szombaton volt még magyar foci szikrázó napsütésben és jó volt egy kicsit mozogni a levegőn.

IMG_20140118_155145704.jpgGyülekeznek az emberek a magyar focira

Tovább

Magnus Carlsen

IMG_20140115_140749266.jpg

Szerdán (január 15.) ellátogatott a cégünkhöz Magnus Carlsen sakkvilágbajnok, aki novemberben nyerte el a címet 23. születésnapja előtt egy héttel. Emellett övé a valaha volt legjobb csúcs értékelés 2782 ponttal (sakkozóknak ez valószínűleg többet mond, mint nekem). Úgyhogy egy rövid bemutató után egyszerre öt ember ellen játszott a cégből és meglepő módon az egyikőjük döntetlent ért el ellene. Mint kiderült, ez a lány korábban már női sakkvilágbajnokkal is játszott döntetlent és fiatalabb korában ő is elég jó sakkozónak számított, úgyhogy minden elismerésem az övé.

IMG_20140115_143110812_HDR.jpgMagnus Carlsen vs Addepar

A játék után Magnus röviden kielemezte a játszmákat az öt ember ellen, illetve bármilyen kérdésre válaszolt. Vicces volt nézni, ahogy a "Make Mistakes" pólójában válaszol teljesen visszafogottan a különböző kérdésekre. Miután valaki megkérdezte, hogy szokott-e bughouset játszani és igennel válaszolt, sikerült befogni őt egy rövid játszmára a következő felállásban: a cég ügyvédje és az alapítója (Joe Lonsdale) állt ki párban a döntetlent elérő lánnyal és a világbajnokkal. Azt hiszem mindenkinek egyértelmű, hogy kik győztek... :)

sakk.jpgBughouse folyamatban, miközben sokan nézik a meccset.

A cég Facebook oldalán még van sok-sok kép, ha valaki kíváncsi.

Amúgy mint kiderült, tavaly valamilyen okból kifolyólag PSY is járt az irodában, de akárhogy kérték, nem sikerült rávenni, hogy táncolja el a Gangnam Style-t...

Stanford + gondolatok a felsőoktatásról

Vasárnap ellátogattam a Stanford egyetemre, ami nagyjából 20 percre van Mountain Viewtól és a Szilícium-völgy egyik fő mozgatórugója a mai napig. Az egyetemet Leland Stanford kaliforniai kormányzó és családja alapította, miután 15 éves fia 1884-ben elhunyt. A kezdetekben a Stanford főleg a már a környéken lévő technológiai cégeknek szolgáltatott új munkaerőt és az egyetem vezetői is ezt támogatták. Az 1940-es évektől az egyetem egyik dékánja, Frederick Terman, arra ösztönözte a diákokat, hogy alapítsák meg saját cégeiket és kövessék a korábbi diákok, mint például Lee de Forest vagy William Hewlett és David Packard példáit. Mivel az egyetem a mérnöki szakokra fókuszált, az új cégeknek állandó munkaerőforrást jelentettek a friss diplomások, akiknek megbízhattak a tudásában. (Fun fact: a mi cégünknél 12-en végeztek a Stanfordon. Kb. ugyanennyien a Carnegie Mellonon, plusz feleennyien az MIT-n, illetve a Harvardon, de az utóbbi hármat nem számoltam össze pontosan.)

IMG_20140112_163410112_HDR.jpgA Memorial Church a Stanford kampuszán

Tovább

Az első hét - work, eat, sleep, repeat

Az eredeti terv szerint az első poszt az út és a munka közötti egy hétről szólt volna, de mobilon kicsit nehéz volt írni, illetve elszaladt az idő, úgyhogy közben eltelt még egy hét és ami ennél is fontosabb, elkezdtem dolgozni!

A hétfő reggel egy gyors idegenvezetéssel indult az irodában - melyik részleg merre csoportosul nagyjából, hol van az ebédlő, a konditerem, stb. Ezután a kötelező körök az IT-s sráccal, hogy beállítsuk a laptopom, a HR-essel, hogy gyorsan meglegyen az összes papírmunka, aztán pedig az egyik VP of Engineering-gel, aki röviden összefoglalta, hogy hogyan is épül fel a szoftver. A délután végül a megfelelő programok letöltésével és beállításával telt, este fél 8 körül pedig irány haza.

Másnap reggel 7.15-kor már bent voltam az irodában - minden reggel ekkor kell majd kezdenem a munkakörömből adódóan, úgyhogy nem árt szoktatni magam. Az egyik srác, aki ugyanazt csinálja, amit én is fogok, megmutatta, hogy hogyan is néz ki egy átlagos reggel, ebéd után pedig az egyik data engineerrel új teljesítmény értékeléseket adtunk hozzá a programhoz, úgyhogy azóta ez az én feladatom.

IMG_20140109_075917036 (1)_1.jpg

A "Mess Hall", avagy a céges ebédlő

Tovább

Bemutatkozás

Üdvözlök mindenkit a blogomon!

Egy kis információ rólam: 23 éves vagyok, és 2014 januártól a Szilícium-völgy közepén, Mountain Viewban lakom és az Addepar nevű startupnál fogom tölteni a következő másfél évet. Javarészt ez vett rá, hogy blogot indítsak és beszámoljak a tapasztalataimról, így a tartalmat tekintve nagyjából a következőkre lehet számítani:

  1. néhány háttértörténeti poszt - avagy hogyan is jutottam el az informatika fellegvárába,
  2. a hétköznapok - betekintés az itteni életbe,
  3. technikai bejegyzések - ha valami érdekességet találok/csinálok (ezek javarészt angolul lesznek),
  4. bármi más, ami eszembe jut időközben vagy amire igény van.

Remélem, hogy szívesen fogjátok olvasni és hasznos információval tudok szolgálni majd mindenkinek!

IMG_20140104_134748[1].jpg

süti beállítások módosítása