*Miért 101? Az amerikai felsőoktatási rendszerben a bevezető órákat mindig 101-el jelölik, például Matematika 101, Fizika 101, stb.

A múlt héten csapatvezetőként egy céges trainingen vettem részt, ami rámutatott, hogy munka szempontjából mennyire vérprofik az amerikaiak és tudják, hogy mi kell ahhoz, hogy egy cég, illetve egy vezetőcsapat hatékonyan tudjon működni. Az összhanghoz az első és legfontosabb dolog, hogy leromboljuk az egónkat és nulláról kezdjük a csapatépítést.

A nulla ez esetben azt jelenti, hogy teljesen meg kell tudni nyílni a másiknak és megbízni benne. Patrick Lencioni írt egy tanulságos könyvet a csapatépítésről ("Kell egy csapat - A sikeres együttműködés 5 akadálya"), amit a training előtt mindenkinek el kellett olvasnia. Tömören összefoglalva, a könyv bemutatja, hogy milyen alapokra és értékekre kell felépíteni egy hatékony csapatot és ezek hogyan épülnek egymásra és alkotnak közösen egy piramist. Szerintem a könyv története egy kicsit mű és túlságosan tervszerűen történnek az események, hogy az író bebizonyítsa az igazát, de a legfontosabb, hogy a benne levő feldatok tényleg működnek. Ezért mindenki számára ajánlott olvasmány, aki egy csapatot próbál építeni vagy a megfelelő pályára állítani egy már meglévőt.

Az 5 alapvető indok, amiért egy csapat nem hatékony - (alulról felfelé) a bizalom hiánya, konfliktuskerülés, elköteleződöttség hiánya, számonkérés hiánya, az eredmények elhanyagolása.

A csapatépítéshez elvonultunk Sunnyvale-be, ahol egész nap össze voltunk zárva és végigmentünk néhány gyakorlaton. Kezdésként átbeszéltük, hogy mi a bizalom és mi kell ahhoz, hogy valaki megbízzon a másikban, illetve kielemeztük a négy személyiség típust, amikbe ez a teszt sorolt minket és a csapatépítés vezetője elmagyarázta, hogy melyiknek mik az előnyei és hátrányai, mi pedig elmondtuk, hogy ki mennyire ismer magára ezekben a kategóriákban.

Ezután jött az igazi munka és a nap legfontosabb része:

A legfontosabb dolog, hogy soha ne add fel. Nem egyszerű ide eljutni, de nem lehetetlen. Ha lehetetlen lenne, senki se dolgozna a Szilícium-völgyben és a kutyát se érdekelené ez a hely.

Az egyetem utolsó évében soha nem értettem, hogy miért nem hívnak be interjúkra a cégek, mert egy nemzetközileg elismert egyetemre jártam, a jegyeim se voltak rosszak, és versenyszerűen eveztem is, amire mindenki azt mondta, hogy hatalmasat fog dobni az önéletrajzomon. A valóságban ebből viszont szinte semmit nem tapasztaltam - egy hely kivételével sehonnan sem érkezett pozitív visszajelzés. Nem értettem, mert minden pipát kipipáltam, amit a legtöbb európai önéletrajzokkal foglalkozó honlap adott.

Persze eleinte mindenki más hibás volt, de csak egy ember volt, aki igazából javíthatott ezen: saját magam.

A hosszú szárazság után az elmúlt két-három hétben elkezdett esni az eső. Nem kicsit, nagyon. Ha valaki azt mondta volna nekem két hónapja, hogy csuromvizes leszek, amíg a kocsiból beérek az irodánkba (kb. 15 lépés), teljes lehetetlenségnek tartottam volna. Vagy hogy az egyik legfőbb autópályán (US-101) 10 cm víz fog állni és azon kell majd átgázolnia a kocsiknak? Kizárt.

Pedig megtörtént:

Nagyon sokan alulértékelik a design jelentőségét egy cég mindennapi működésében: a legtöbben úgy gondolják, hogy a céges designer szerepe - ha egyáltalán van - kimerül a logó, honlap, illetve a termék kinézetének megtervezésénél. Egy jó design csapat már ezeken a területeken is hatalmas befolyással tud lenni a cég sikerére (vegyük például az Apple-t), de ha szabad kezet adunk nekik, akkor még több értéket tudnak hozzáadni a céghez.

Loading

Új dekoráció az irodában. #build

View on Instagram

A jó designer a természeténél fogva kreatív - nem csak a rá kiszabott feladaton gondolkodik, hanem mindent jobbá szeretne varázsolni, ami körülveszi őt. Van egy nagy üres fal egy közösségi helyen? Fessük rá az egyik szlogenünk új logóját! Jön egy céges esemény? Csináljunk neki egy jópofa videót és játsszuk az irodában levő összes TV-n megállás nélkül! Soha nincs rend a konditeremben? Csináljunk jól kinéző, ötletes plakátokat, amik ösztönözni fogják az embereket! Unalmas egy nagy fehér elsősegély doboz egy központi helyen? Dobjuk fel az egyik vezető zombivá alakított képével! 

A 2014-es nyári céges póló

Az irodai tárgyak mellett mindenki számára elengedhetetlen kellékek a különböző céges pólók.

A Google ma kihozta a Nexus 6-ot, Nexus 9-et, és a Nexus Player-t, illetve felfedte, hogy az új Android 'Lollipop' néven fog futni, majd egy órával később az Apple kiszivárogtatja a holnapi új iPad-eket, hogy garantáltan mindenki róluk beszéljen.

Ezekután biztos, hogy holnap semmi izgalmas újdonság nem lesz, viszont egy kérdés felmerül: vajon saját magát is 50 millió dollárra fogja büntetni az Apple?

Richard Branson, a Virgin Group vezetője nemrég bejelentette, hogy a cég amerikai és brit részlegében bevezetik a korlátlan szabadságolás módszerét a Netflix kísérletei alapján és "ennél jobb szabadságolási módszert még nem találtak ki a Földön". Richard Branson célja, hogy megmaradjon a dolgozók kreativitása, motivációja, munkamorálja, legyen idejük a saját dolgaikra, és általánosságban jobban érezzék magukat a munkahelyükön. Ezt az elvet évek óta sikeresen alkalmazza több cég is, köztük mi is, így közvetlen tapasztalatom van, hogy ez hogyan működik és mi az általános vélemény róla.

Gyakorlatban a következőképpen néz ki a korlátlan szabadság: amennyiben úgy gondolod, hogy valamikor el szeretnél menni szabadságra, akkor szólsz a menedzserednek, hogy kivennél néhány napot/hetet/hónapot. Ezek után átbeszélitek, hogy mik azok a projektek, amiket ez érinteni fog és hogyan tudnátok a kettőt összehozni. Amikor eljutottatok egy közös álláspontra - pl. nem két hetet veszel ki pont egy fontos határidő előtt, vagy nem te vagy az egyedüli ember, akinek hozzáférése van valamihez és otthagyod a céget egy hónapra -, akkor beírod a naptárba, hogy mikor leszel szabadságon és ha van valami fontos dolog, akkor azt átadod valaki másnak. Aztán kipihened magad, visszajössz, és ott folytatod a legtöbb dolgot, ahol abbahagytad. Mindenki boldog és te feltöltődve csinálod tovább a munkád.

Az egyetemen néhány barátommal mindig epekedve néztük a javarészt amerikai elektronikus zenei fesztiválok videóit és arról álmodoztunk, hogy milyen jó lenne résztvenni ezeken. Akit érdekel ez a zenei stílus, szinte garantált, hogy látta például az Electric Daisy Carnival (EDC), az Ultra Music Festival, vagy a belga Tomorrowland videóját és tudja, hogy miről beszélek. Csak néztük a videókat, meg voltunk győződve, hogy ezek a világ legjobb fesztiváljai, és ha törik, ha szakad, ide el kell jutnunk egyszer.

Miután az egyik barátom az Egyesült Államokban töltött cserediák éve után visszajött, egy új elmélettel állt elő a fesztiválokkal és a hozzájuk tartozó körítéssel kapcsolatban: habár sajnos nem jutott el egyre se közülük, váltig állította, hogy valójában negyedannyira se jók, mint ahogyan a videókon bemutatják őket. Persze mi se gondoltuk, hogy a videók teljes egészében lefednék a valóságot, de ettől függetlenül arra a következtetésre jutottunk, hogy csak kicsit elment az esze az elmúlt egy évben és változatlanul hittünk benne, hogy ezek a fesztiválok minden szempontból viszik a prímet.

Javarészt ebben a szellemben mentem el most hétvégén a Mountain Viewban megrendezett Beyond Wonderlandre. Két nap, jópár nagy név az elektronikus zene világából, közel van, ugyanazok szervezik, mint az EDC-t, és persze ennek is csináltak egy jó videót - minden garantált a jó hangulathoz.

A nagyszínpad teljes pompájában

Vagyishogy csak majdnem minden.

Múlt hét szombaton lehetőségem volt elmenni a Levi's Stadionba, ami a San Francisco 49ers amerikai foci csapat vadonatúj otthona és ahol szombaton a Mexikó és Chile közötti barátságos focimérkőzést is tartották. A Levi's stadion az egyik legújabb stadion az Egyesült Államokban és - márcsak a Szilícium-völgy közelségéből és az ebből adódó presztízsből kifolyólag is - az egyik legfejlettebb a világon technológia szempontjából. Ez végig érezhető volt a látogatásunk alatt, ráadásul a mérkőzést az egyik luxuspáholyból tekinthettünk meg.

A lehetőség a cégünk egyik alapítójának és a formation 8-nek a jóvoltából jött, akik rendelkeznek egy páhollyal a stadionban és erre a meccsre kaptunk tőlünk néhány jegyet. Ez a barátságos mérkőzés volt a második esemény, amit ebben a stadionban rendeztek, ettől függetlenül a stadion már át is esett egy gyepcserén, a San Francisco 49ers pedig ma teszi próbára élesben az új otthonukat.

Az amerikai sporteseményekhez hagyományosan hozzátartozik a "tailgating", ami azt jelenti, hogy órákkal a meccs kezdete előtt odaérkeznek a helyszínre a nézők és a környező parkolókban sütögetnek, illetve iszogatnak a barátokkal, ismerősökkel, és a többi szurkolóval. A páholyok esetében ez úgy valósul meg, hogy a meccs kezdete előtt két órával kinyitnak a konyhák és a bárok a páholyok külön szintjén, amik korlátlan étel-, és italfogyasztással várják a vendégeket.

"Tailgating" - mexikói szurkolók a parkolóban a meccs előtt

Karácsonyra kaptam ajándékba egy Fitbit Flexet, ami sajnos két hete tönkrement, viszont addig aktívan használtam és javarészt jó benyomást keltett bennem. Az okosórák szélesebb elterjedésével valószínűleg egyre kisebb jelentősége lesz ezeknek fitnesz kütyüknek, azonban mielőtt mindenki moto 360-nal vagy iWatch-al (ami ugye még meg se jelent) rohangálna a kezén, elmesélem a tapasztalatom a Fitbittel.

Így néz ki a Fitbit Flex

A Fitbit Flex egy rémesen egyszerű tárgy: a dobozban található két műanyag karkötő kisebb és nagyobb csuklójú embereknek, egy babszemnél kicsit nagyobb elektromos szerkezet, ami a karkötő felső részébe megy, illetve egy USB kábel, amivel tölteni tudjuk ezt a kis szerkezetet. A Fitbit javarészt vízálló, annak ellenére, hogy egy mozdulattal ki lehet pattintani az elektromos részét a műanyag karkötőből és áttenni azt egy másikba (kép).

A karkötő legérdekesebb része a kijelző: egy vékony sávon elhelyeztek öt kicsi LED lámpát, amik számos funkciót szolgálnak attól függően, hogy éppen milyen állapotban van a Fitbitünk.

A közelmúltban két esemény is arra vezérelt, hogy írjak egy kicsit az Uberről és kifejtsem, hogy a céggel kapcsolatos több negatív hír ellenére miért jelenti ez a módszer a taxizás jövőjét, illetve ad kiváló útmutatást a különböző szolgáltatást nyújtó iparágak megfelelő működtetéséhez.

Az otthon töltött két hetem alatt az egyik barátommal beszélgetve szóba került az Uber és kíváncsi volt rá, hogy használtam-e már bármire is és milyen felhasználói élményt nyújt a program. Röviden összefoglalva: normális esetben már eszembe se jutna hívni egy rendes taxit, ha el szeretnék jutni A-ból B-be és valamilyen oknál fogva nem vezethetek vagy valaki nem tud eldobni engem (tömegközlekedés szinte egyáltalán nincs errefelé). Ilyenkor szimplán megnyitom az alkalmazást, az felismeri a pozíciómat, hívok egy Ubert, és néhány percen belül meg is érkezik a kocsi. Ezt végig követni tudom a telefonomon és értesítéseket is kapok közben, ha közeledik vagy megérkezett az Uberem. Miután megérkezünk és a sofőr megállítja az órát, én egyből értékelhetem az utat és látom, hogy mennyibe került a fuvarom, a legvégén pedig néhány pillanaton belül emailben megkapom a számlát és az élet megy tovább zökkenőmentesen. Letisztult, egyszerű felhasználói élmény és minden működik, ahogy kell - ezzel a hozzáállással ért el már például az Apple is nagy sikereket.

A második élményem a Budapest és San Francisco közötti tizenöt órás út végén a reptérről történő hazajutás. A csomagjainkat felszedve gondoltuk, hogy hívunk egy Ubert, hogy hazajussunk, ami eddig soha nem okozott problémát a reptér környékén, most azonban sajnos csak a legdrágább kategória állt rendelkezésre, így úgy döntöttünk, hogy maradunk a rendes taxinál. Innentől viszont csak negatív élményben volt részünk, amíg ki nem szálltunk: